NovelloScope+

  Puha léptei könnyedén elenyésző nyomokat hagytak a kagylótörmelékektől szikrázó homokdűnéken. A tengeri iringó népes társasága telepedett itt meg, melynek monoton mintázatán csak az itt-ott elszórt tehénlepények és kóborló ebek lábnyomai ejtettek maradandó foltot. A puha léptek gazdája, letelepedett az egyik magaslatra és egy darabig csak hagyta, hadd rabolja el megtépázott lelkét a végtelen tengerkék. Szőke hajába karolt a hűvös, őszi szél és egy szempillantás alatt, e furcsa páros, már kackiás táncra kélt. Könnyed, egyszerű és felettébb időtlen volt számára minden. A partot hatalmas hullámok nyaldosták és sirályok vijjogtak, túlharsogva mindent. Sehol egy lélek, kivéve a Szentgyörgy ág torkolatánál legelésző tehenek és borjak. De még az is oly távolinak tűnt, mint a fényévekre lévő napkorong az égen. A borostyán tekintet azonban többet látott, mint a part menti sekély és a távoli méreg kék közti különbség. És ahogy a valóságból kiragadott vándorlelke visszatért a hűvösre váltot...

A nevem Pir❤s.                     Az enyém K💙k            Még egy picit jobbra. Szólalt meg egy idegen hang az optikai keresőbe kukucskáló lány háta mögött. Ösztönösen, kissé jobbra is fordította a fényképezőgépet. A látóhatárból eltűnt a Santa Maria del Fiore előtti keresztelőkápolna és a harangtorony részleges takarásában, a jobb oldali épületsor egyik átlagos épületére esett a gép fókusza. Gelato? De hiszen ez… Engedte le a gépet a lány, majd a mögötte álló idegen felé fordult. Meghívhatlak egy fagyira? Kérdezte az olasz fiatalember, sármos mosolyával. Volt benne valami eredeti, valami megfogó, biztonság és csupa kedvesség áradt belőle. Spontaneitással átitatott képeslap volt Firenze óvárosában. Üstökén szürke Charleston sapka pihent, arcát borosta fedte. A nap sugarában csillogó kék szembogarai pedig teljesen rabul ejtették a lányt.           Elhagyva a Dóm-teret, fagyi tölc...

  Fé ny a z é js za ká ba n Mély lélegzeteket szaggató, hangos horkolás töltötte ki a könyvekkel tele zsúfolt szoba félhomályát. A hintaszékben ült, elernyedt testtel, két ráncos kezét a lábára terített kockás pokrócon pihenő sárga borítós könyvre fektette. Ősz volt, odakint esett az eső, lomha súlyával rátelepedett a háztetőre. A kandalló pislákoló lángfoszlányai sejtelmes táncot jártak az arcán, ritmusosan akár egy spanyol ajkú táncosnő a Riói karneválon, melyre a falióra verte az ördögűző ütemet. Béke és nyugalom töltötte el egy kaotikus harctér színterét. Igaz, néhány nyársirató bogár még járt-kelt az állólámpa búrájának peremén és enyhe vizelet szag terjengett a levegőben, de egyéb semmi említésre méltó nem történt, csak a mindennapos és megszokott. H irtelen kinyílt az ajtó és egy középkorú hölgy lépett be, kötényt viselt a derekán. - Hoztam a teáját! - mondta. Az öregúr valósággal megszökte magát a hintaszékben, két kezével görcsösen megmarkolva a karfáját. – Azt hittem rán...

  A Z    O L Í V A    P O S Z Á T A                              D allos Teri, leánykori nevén, Nagy, mindössze húsz éves volt, amikor férjhez ment élete legnagyobb befektetéséhez, Miklóshoz. A vagyonos családból származó férj oldalán, kijárt neki a pompás bazilikai esküvő, a Dunára néző villa a budai oldalon, a fényes társasági élet a budapesti elitek körében és persze a megszámlálhatatlan luxusutazás. Tévedés ne essék, Teri nem a pénzért ment férjhez, egy mindent elsöprő szerelem volt, de az ő fejében is élt egy kristálytiszta elképzelés arról, hogy milyen lenne számára a tökéletes élet, pont úgy, ahogy mindannyiunk fejében is. Nem szólhatjuk meg őt ezért, neki összejött. A tökéletes élet igazából akkor vált álomból valósággá, amikor férje üzleti ügyei a görög szigetvilágba hívták és a nagyvárosi életből a paradicsomi miliőbe csöppentek meghatározatlan ideig. Az üzle...

  A létezés nem más,                mint az elmúlás virágzása                N agy János egy egyszerű falusi ember volt, létszükségleti igényeivel, nagyratörő almok nélkül. Nem volt tanult ember. Taníttatása a családi felmenőkre korlátozódott, és ugyanabban ki is merült. Azonban talpig becsületes ember volt, aki saját hibái által járta ki az élet iskoláját. Egy egyszerű falusi férfi, a lét erényeivel felruházva. Két tűz lobogott benne, az egyik a mellkasában dobogó szívet táplálta, a másik az izmaiban dagadó erőt. Keménykötésű, magas férfi volt. Éles vonásai kemény arcot faragtak neki. Tartottak is tőle az emberek, bár aki igazán ismerte, tudta róla, hogy kenyérre lehetne kenni. Már jócskán túl járt a negyvenen, de szikár külseje nem árult el erről semmit, egyedül mézbarna bozontja szült itt-ott őszbe forduló hajszálakat.                  Ján...