Tudtad, hogy a lápvidéken eltűnt emberek többsége soha nem kerül elő?
Puha léptei könnyedén elenyésző nyomokat hagytak a kagylótörmelékektől szikrázó homokdűnéken. A tengeri iringó népes társasága telepedett itt meg, melynek monoton mintázatán csak az itt-ott elszórt tehénlepények és kóborló ebek lábnyomai ejtettek maradandó foltot. A puha léptek gazdája, letelepedett az egyik magaslatra és egy darabig csak hagyta, hadd rabolja el megtépázott lelkét a végtelen tengerkék. Szőke hajába karolt a hűvös, őszi szél és egy szempillantás alatt, e furcsa páros, már kackiás táncra kélt. Könnyed, egyszerű és felettébb időtlen volt számára minden. A partot hatalmas hullámok nyaldosták és sirályok vijjogtak, túlharsogva mindent. Sehol egy lélek, kivéve a Szentgyörgy ág torkolatánál legelésző tehenek és borjak. De még az is oly távolinak tűnt, mint a fényévekre lévő napkorong az égen. A borostyán tekintet azonban többet látott, mint a part menti sekély és a távoli méreg kék közti különbség. És ahogy a valóságból kiragadott vándorlelke visszatért a hűvösre váltot...